,,A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)

A „ szülői mesterség” nagyon sokrétű foglakozás. Van benne nevelés, támogatás, öröm és fájdalom- és még egy sereg más tevékenység és érzelem a legszélesebb skálán mozogva.

A szülő minden helyzetben tehet valamit a gyerekéért-az óvodai beszoktatás során is:

A legfontosabb, hogy a szülő önmaga legyen elkötelezett az óvodakezdés mellett. Ha bármiben bizonytalan, vagy nyugtalanítja, arra feltétlenül kérdezzen rá a kiszemelt csoportban, vagy óvodapedagógusnál. Fontos, hogy nyugodt legyen ( már amennyire lehetséges), mert a láthatatlan „gyerekantennák” azonnal „letapogatják” a szülő érzelmi bizonytalanságát, és ezzel fognak azonosulni, ami megnehezítheti az óvodakezdést.

A még ennél is fontosabb, hogy mindig erősítsék meg a gyereket a kettőjüket (hármójukat stb.) összekötő érzelmi kapcsolat szilárdságáról. Nem lehet sokszor (elégszer)! elmondani azt, hogy szeretjük Őt, hogy biztosak vagyunk abban, hogy jó helyen van, és mindig jövünk érte és hazajön.

és egy kis  praktika……….

szánjunk több VALÓDI időt a gyerekre, szervezzük úgy a napjainkat, hogy abban legyen  valamennyi idő – 10-15-30 perc, ami csak a gyereké, amikor beszélgetünk semmiségekről és mi magunk is elmondjuk, hogy milyen napunk volt. Fontos, hogy ez rendszeres legyen, hogy a kicsi számíthasson erre. Nem az idő mennyiségén van a hangsúly, hanem a szülő őszinte „odafordulásán!

,,A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)

Mint azt az előző részben megbeszéltük minden beszoktatás egyedi – anya és gyerek függő. Több évtizednyi tapasztalat után azonban elmondhatom, hogy lehet néhány típust körvonalazni:

Először negatív, aztán pozitív: Ebben az esetben a kicsi a kezdetekben tiltakozik, sír, nehezen engedi el a szülőt. Érzelmi beállítódástól függően kisebb-nagyobb sírások kísérik az első heteket. Aztán néhány hét után „beletörődik” a helyzetbe, nyitni kezd a többiek felé és hamarosan örömmel jön óvodába.

Először pozitív, aztán negatív: Itt az első napok, hetek zökkenőmentesek, látszólag nagyon élvezi a gyerek a rengeteg új ingert: környezetet, játékokat, felnőtteket, játszótársakat. Olyan erősek ezek az ingerek, hogy könnyedén veszi a szülő távozását is. Majd eltelik néhány hét, és a kis „beszoktatós” ráébred, hogy ez egy végleges helyzet, ide nem csak akkor jövünk, ha szeretném, hanem akkor is, amikor nem akarom. Ekkor veszi kezdetét a tiltakozás, ami hosszú heteken és hónapokon át tarthat, megkeserítve a szülők napjait.

A nagyon negatív: aki az első naptól tiltakozik, és végsőkig kitart az „ellenállásban”, bevet minden „praktikát, – hisztit, betegséget is- hogy ne kelljen óvodába menni. ( Megnyugtatásként írom, hogy ez elég ritka eset és általában több ok is meghúzódik a háttérben, nem csak az óvodakezdés.)

A nagyon pozitív: itt a kicsi szinte az első perctől otthon érzi magát, jól fogadja az új közeget, szívesen jön, és ez így marad a későbbiekben is.          ( Sajnos ez is elég ritka, itt is vannak más kapaszkodók: testvér, ismerős, szomszéd stb.)

A fent leírtaknak nagyon sok árnyalata van, de rendszerint ezek a „sablonok „ jellemzők.

Mit tehet a szülő, hogyan segíthet, hogyan könnyíthet?… erről olvashatnak a következő NÉHÁNY SZÓ-ban.